Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nemzetiségi Óvoda

A háború után a bánya óvodát is létrehozott, a mai Kilencház utca 1-es számú házban.

1947-ben már működött, első vezetője özvegy Gönczi Tiborné volt.

A Nemzeti Bizottság ebben az évben úgy határozott, hogy a volt uradalmi istálló épületét és udvarát átadja óvoda építésére. A kezdeti szülői idegenkedés után, 1958-ra már a férőhelyek hiánya okozott gondot. Ekkor az óvodába járók létszáma mintegy egyharmada volt az óvodáskorú lakosságnak.


            1981-re felépült az új óvoda, nem kellett elutasítani a felvételt, itt saját konyhából biztosítják az ételt és tornaszoba is volt.

1982-től bevezették a német nyelvű oktatást, a német nemzetiségi kultúra ápolása nagyobb szerepet kapott. Az óvónők és az óvodavezető Karisztlné Tróbert Mária, valamennyien úrkútiak.

Községünkben bölcsőde nincs, ezért valamennyi gyermek a családból kerül be az óvodai közösségbe.
 

A község önkormányzatához tartozó település a tőlünk 3 km-re fekvő Zsófiapuszta, ahonnan több gyermek jár be óvodába, iskolába.
 

Az óvoda szakmailag önálló, gazdaságilag részben önálló nevelési intézmény.
A szülők elvárásainak maximálisan igyekszenek eleget tenni. Az óvoda alaptevékenységein túl a nagycsoportosoknak úszásoktatást is szerveznek.

 

A szülők igénye alapján  lehetővé tették az intézményben a hitoktatást.
 

Rendszeresen látogatják Ajkán a Városi Művelődési Központ által szervezett gyermekműsorokat.
 

Amennyiben szükséges, logopédiai és prevenciós foglalkozásokra lehetőséget biztosítanak, vagy megfelelő szakemberhez irányítják őket annak érdekében, hogy az óvodáskor végére iskolaéretté váljanak.

 

Az óvoda két épületben üzemel.

 

also-ovoda.jpg

 

 

 

 

 

 

 

felso-ovi.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Május 1 téri 1954 óta, a Mester úti 1981-ben épült .

Mindkét épületnek külön udvara van.

Az intézmény saját főzőkonyhával rendelkezik, innen szállítják az ételt a régi óvodába.

Két épületben összesen 3 csoport működik. A férőhelyek száma 75 fő, maximum 75 gyermek vehető fel. A régi óvodában tornatermet alakítottak ki.

A 3 csoportban 6 főiskolát végzett óvónő dolgozik, munkájukat szakképzett dajkák segítik.

Egy héten két alkalommal logopédus foglalkozik a beszédproblémás gyermekekkel.

Egy szakképesített kolléganő prevenciós foglalkozást tart az erre rászoruló gyerekeknek.

1982-óta német nemzetiségi nyelvoktatás is folyik valamennyi csoportban. Az óvónők beszélik a német nyelvet is.