Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Úrkút SK - foci és kézilabda

 

Régi idők focija

 

Az első sporttal - elsősorban a labdarúgással - kapcsolatos időpont a település életében az 1928-as év, ugyanis ekkor alakult meg a helyi mangánbánya égisze alatt az első helyi futballcsapat, az időszak szokásaihoz híven, leventecsapatként.

A II. világháború után - miközben a bánya államosítása természetesen megtörtént - az újra előtérbe került csapat "Úrkúti Bányász" név alatt folyamatosan a megyei 1. osztályban, erős középcsapatként szerepelt. A mérkőzéseket akkoriban a falu Garab nevű településrészén, egy ősgyepes területen bonyolították le, sok-sok legendás összecsapással.

Újabb mérföldkő a csapat életében 1972 ősze, amikor egy új sportpálya került átadásra, öltözővel, zuhanyzóval, a kor kihívásainak megfelelően! Ez már egy modernebb eljárással készült, ámde salakos fedésű játéktér volt, melynek avatójára az NBI-es Tatabánya Bányász - mint a legmagasabb nívójú bányászcsapat - kapott meghívást.

Az 1986-os év sötét korszak volt a falu sportéletében, ugyanis az egész országra érvényes gazdasági recesszió a mangán bányászatot is erősen érintette. Ennek eredményeként a megszorítás első lépcsőjeként a labdarúgás szenvedte kárát: megszűnt a dotáció, az Úrkúti Bányász - szerencsére csak időlegesen - megszűnt létezni. 

A rendszerváltás után 1993-tól egy agilis testnevelő tanár - Takács Nándor - és helyi fiatalok kezdeményezésére Úrkúti Sportkör néven újra éledt a labdarúgás.

Sőt, nemcsak él, virágzik, hiszen 1995-ben a már füvesített pályán 1200 néző előtt a győri Rába ETO csapatával megvívott találkozóval kezdetét vette a csapat menetelése.

 

sk3.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

A legalsó (körzeti) osztálytól indulva, minden évben egy lépcsővel feljebb küzdve magukat, 1997-ben már a megye legjobb csapatai között találhatjuk a gárdát. A középmezőny oszlopos tagjaként szerepeltek az első években, majd az 1999/2000 szezonban a harmadik, 2002/2003-ban második, 2003/2004-ben pedig megyei bajnok lett a csapat.

Sajnos az anyagi gondok - befektetők hiánya, a magasabb osztály nagyobb költségei - miatt az NBIII-as tagságot nem tudták vállalni, továbbra is a megyei első osztályban maradtak, továbbá 2005 őszén a Magyar Kupában a 3. fordulóban csak a Szombathelyi Haladás tudta megállítani őket Úrkúton, több mint 600 néző előtt.

Az utánpótlásuk erejét hivatott megmutatni az ifjúsági csapat eredményessége is. A 2001/2002 és a 2004/2005 években bajnoki címet, valamint a többi évben is dobogós helyezést értek el. Tehetségekből sem szenvednek hiányt - ezt támasztja alá, hogy serdülő csapataik folyamatosan fel tudják venni a versenyt magasabban jegyzett ellenfeleikkel -, hiszen sok labdarúgót adtak a környező NB-s bajnokságok csapatainak.

A környék alacsonyabb osztályú és magasabban jegyzett csapataival egyaránt példa értékű a kapcsolatrendszerük, elsősorban az FC Ajka segítségét emelném ki: folyamatos játékos-áramlás a két klub között, kölcsönös segítségnyújtás, edzőmérkőzések a csapatok között, mondhatni, hogy közösségi a viszonyuk.

A sportkör kb. 100 igazolt sportolót számlál, de a tömegsport bázisuk ennek többszöröse. Az létesített füves kispálya kihasználtsága tehát folyamatos, méltán népszerű a csapatsportokat, labdajátékokat kedvelők körében.

A pálya környékét, szociális létesítményeit a kor szellemének, valamint a felmerülő labdarúgó szabályzatok módosításainak megfelelően folyamatosan újítják, bővítik, átépítik.

  • fedett lelátórész szurkolóiknak, kiküszöbölve ezzel az időjárás szeszélyességét;
  • az öntözőrendszer cseréje;
  • reflektoros pályavilágítás megvalósítása a kései edzések lebonyolításához;
  • a létesítmény körüli kerítés teljes kialakítása;
  • a labdafogó rácsok és a kispadok átalakítása, befedése;
  • az öltöző vizesblokkjainak felújítása;
  • a helyi községi televízió felvételeihez szükséges állványrendszer kiépítése

Létesítményük nem csak a sportért rajongók igényeit szolgálja ki, hiszen a sportpálya ad otthont a minden évben megrendezésre kerülő gyermeknapi majálisnak, a falunapoknak, az őszi rendezésű, több évtizedes múltra visszatekintő bányásznapoknak, valamint ideiglenes jelleggel itt kerül bemutatásra az országos német juhász kutya fajtakiállítás, illetve különféle bemutatók helyszínéül is szolgálni fog.

Az itt létrehozandó közösségi helyiség akár megbeszélések, találkozók, kisebb konferenciák helyszínéül is szolgálhatna, a pálya mellé kerülő EU-szabályzat szerint készülne játszótér, ami az év minden szakaszában a gyermekek rendelkezésére állhatna.