Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Kút

A kút:  A becsületesség, az egyenesség, a nyíltság és az őszinteség jelképe

 

 

 

 

 

kut.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem érheti baj a települést, amely össze tud fogni és tiszteli őseit -

 

mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Úrkúton, a település

 

felújított névadó kútjának avató ünnepségén.

 

 

Kifejtette: a jó víz egyben tiszta forrás is, tiszta forrás pedig a

 

becsületesség, az egyenesség, a nyíltság és az őszinteség jelképe.

 

 

" Az a település, amely egy tiszta forrás környékén él, az csak egyenes,

 

őszinte, jóravaló, becsületes közösség lehet, ezt bizonyítja a falu

 

történelme is: Úrkútot mindig az összefogás, a kemény munka, a

 

szorgalom, az apránként való előrehaladás jellemezte"

 

A település több mint 230 éves, a névadó kutat egészen az 1960-as

 

évekig  használták.

 

 

Ez a kút adta egykor a nélkülözhetetlen vizet, forrása jelentette a

 

keresztvizet.

 

Egy mementó tehát, amely a 14. század óta ismert. Többen élnek még,

 

akik egykor látták magasodó gémjét, most pedig a falu összefogva adhat

 

szilárd talapzatot a kútnak és az emlékműnek.

 

 

A kutat az Úrkúti Faluvédő és Kulturális Egyesület kezdeményezésére a

 

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az önkormányzat,

 

vállalkozók és magánszemélyek támogatásával újították fel, s alakítottak

 

ki körülötte emlékparkot.

 

 

A kutat Kovács Mihály plébános meg is szentelte.

 

 

A település létrejöttéről hírt adó, 1781. május 1-én keltezett levél alapján

 

ez a nap Úrkút születésnapja, amit minden évben megtartunk.