Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Viva Voce és Orfeum Operett Musical Társulat

Viva Voce Kórus

 

20-eves-jubileum.jpg

 

 

 

"A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit

a lélek érez és megálmodik."

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Új színfolt a település kulturális térképén, a Viva Voce kórus megalakulása, mely évek óta adventi koncerttel ajándékozza meg a település lakóit, ezenkívül minden hónapban az ifjúsági misén énekel a kórus, valamint esküvőkön és egyéb rendezvényeken is szívesen szerepelnek.

 

Kezdetben csak egyszólamú, gitárkíséretes énekeket adtak elő, majd az

immár  hivatásos énekes Németh - Nagy Viktória ösztönzésére és

bátorításával, szakmai útmutatása mellett áttértek a többszólamú

énekekre.

 

A gitár mellett, amely alapító hangszere volt a kórusnak, immár felcsendül

a furulya, a hegedű és a zongora hangja is.

 

Ma már az egyházi énekek mellett könnyűzenei és operett dalokat is előad

a kórus. Vannak fellépéseik vidéken is, nagy siker volt a németországi

magyar est, majd ezt követően a Megyei Ifjúsági Kórustalálkozón arany

minősítést kaptak.

 

 

 

 

 

 

 

Orfeum Operett Musical Társulat

 

 

a-tarsulat.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az úrkúti Viva Voce Kóruson belül működő Orfeum Operett Musical

Társulat népszerű musical és operett nóták előadására alakult.

 

A nyolc tagú társulat szívesen vállal fellépéseket különböző

rendezvényeken, programokon, ahol megcsillogtathatják tudásukat.

 

Nagyon büszkék vagyunk, mind a kórusra, mind a társulatra!