Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A falu története

 

 

A község területe Úrkút helynévvel, nagy valószínűséggel 1335 óta ismert a tihanyi apátság birtokaként. A vízben szűkölködő terület elnevezését egy finom vizű kútról kapta. Úrkút a nagyvázsonyi Zichy uradalom gazdasági érdekei folytán vált településsé. A bőséges faállománnyal rendelkező települést megfelelőnek ítélték arra, hogy üveghutát létesítsenek területén.

Gróf Zichy Károly, a nagyvázsonyi uradalom földesura az 1770-es évek vége felé az „üveges” családból származó Gasteiger János Mihállyal kötött bérleti szerződést üveghuta létesítésére és működtetésére. A még jóformán lakatlan területre a környéken lévő vagy működésüket már befejezett hutákból jöttek a telepesek, hogy az erdőrengetegben települést létesítsenek és hutát építsenek.

Ekkor zajlott a nagy „Schwabenzug” a német betelepítés, amely a török időkben elnéptelenedett vidék újra népesítésének utolsó hulláma volt. A szájhagyomány szerint a falu népessége Württenbergből települt be, ami lehetséges ugyan, de valószníűbb hogy a migráció révén főleg Német- és Csehbányáról, valamint Pilléről jöttek a német üveges családok, akiknek az ősei azonban valóban Württenbergből származtak. A falu ekkortájt tehát fakitermelésből és csiszolt üvegkészítésből tartotta fenn magát.

1795-ban a helyiek saját erejükből felépítették a ma is használatban lévő templomot. A település azonban olyan szegény volt, hogy még papot sem tudott eltartani. 150 éven át nem is élt itt pap. Úrkút a kislődi majd a városlődi plébániának volt a filiája.

Az üvegkészítés leállása után 1824-ben a döntően zsellérekből álló lakosságot az uradalom szerződéssel kötötte a területhez, melynek keretein belül 4-8 hold föld bérlésére kaptak lehetőséget robotért cserébe.
Ezt követően deszkametsző, majd szeszgyár bővítette a munkalehetőségek palettáját, elterjedt a mészégetés majd a téglakészítés. A természeti adottságokkal jól élt az uradalmi ipar.

1829 kiemelkedő dátum, ekkor létesül az iskola, ahol 100 éven keresztül kántortanító oktatott. Addig a huta bérlőjén, majd a gazdaság intézőjén kívül írni-olvasni tudó ember aligha volt a településen.

A falu gazdasági, társadalmi, szellemi és lelki életére jelentős hatással volt földrajzi helyzete, amelyet a XIX század közepének kislődi tudós plébánosa Gulden István találó jelzővel „völgymagányban” lévőnek írt le. A település élete eléggé zárt keretben zajlott. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ugyan megérintette az itt élőket, de ez nagy hatású nem lehetett, mert a föld megválthatóságát és a robot eltörlését itt nem történt meg. A lakosság vagyontalan zsellérsorsban maradt.

1851-ben jelentős változás történt a nagyvázsonyi uradalomban. A 201 évig regnáló Zichy család eladta ezt a birtokát, benne az úrkúti gazdaságot. A vevők, az új földesurak bécsi bankárfivérek voltak, s nagy lendülettel kezdtek az uradalom így a helyi gazdaság fejlesztésének. Az 1880-as évek elején keskeny-nyomtávú vasutat építettek az ajkacsingeri rakodóig, így csatlakozhattak a Budapest – Szombathely vasútvonalhoz. 1861-ben a fa gazdaságos használata érdekében ismét üveggyárat létesítettek Úrkúton, ami többszörös leállás után 1876-ban végleg bezárta kapuit, az üveggyártás áttelepült Ajka területére.

1860-as években indult ajkacsingeri szénbányászat folytán a falu lakói közül egyre többen találtak munkát a falutól 3-4 km-re lévő bányánál. Úrkútnak továbbra sem volt önálló területe, Nagyvázsonyhoz tartozott. A lakók továbbra is csak haszonbérletben rendelkezhettek földterülettel, így itt megállt az idő és konzerválódott a zsellérsors.

A falu népessége azonban egyre gyarapodott, 1900-ra 750 fő élt itt, szétfeszítve ezzel a  pusztai lét kereteit, és falusiasodott a település. Ekkorra, 1908-ra végre megválthatták telkeiket a lakók, hiszen egyre többen látták a megélhetés lehetőségét a csigeri bányamunkákban, mint a földművelésben, s ez sértette az uradalmi érdekeket. Ezzel sajnos elvesztették legelőterületeiket, ami megakadályozta az állattartás fellendülését, és még inkább a bányászat felé fordította a falut.

Az 1. világháborút nagy szénhiány is kísérte, ezért az Úrkúton is ismert szén előfordulásra alapozva bányanyitást határoztak el. A szénbányát 1917. március 1-én nyitották meg, azonban hamarosan kiderült, hogy a csekély szénkészletnél jóval nagyobb mennyiségben található mangánérc a területen, így a bánya rövidesen profilt váltott.

 Az ércvagyon felismerésével nagyot nőtt Úrkút jelentősége. A bányanyitás hatalmas munkát és jelentős beruházást igényelt. Biztosítani kellett a villamos energiát, a jelentős víz mennyiséget, meg kellett oldani a szállítást. És biztosítani a megfelelő munkaerőt. Kezdetben csak külszínen folyt a termelés, ami nem volt túl hatékony, így mélyművelésbe kezdtek, ami a termelés dinamikus növekedéséhez vezetett.

1930-ra, 70 százalékra nőtt az írástudók aránya. A századfordulón a lakosság ötöde beszélte a magyar nyelvet, 30 évvel később 76 százaléka. Ennek ellenére sok gyermek úgy kezdte az iskolát, hogy megszólalni sem tudott magyarul. A tanítás nyelve vegyes volt, német és magyar. 1930-ban 2 tantermes iskolát építettek, de ez már akkor is szűknek bizonyult, ezért a bánya 1940-ben egy újabb 2 tantermes iskolát épített.

A község közigazgatási viszonyai azonban továbbra sem fejlődtek, a körjegyzőség, anyakönyvezés, a választókerület központja, a csendőrség, a körorvos, és a vásárlási ügyek mind szétszóródtak a környező településeken.

A 2. világháborúban a németek hadiüzemmé nyilvánították a bányát, s katonai osztagot is vezettek Úrkútra. Ez a fellendülés megkövetelte az új lakásállományt a faluban, így 1938-ban felépítették a 120 lakásos Bányatelepet, 1943-ban elkészült a 100 férőhelyes bányászotthon és az uradalmi pajtából felépített, mintegy 500 főt befogadó mozi.

A 2. világháborúban a német tulajdonban lévő hadiüzemtől való függés, valamint a felszított nemzeti érzés kedvezett az erőszakosan fellépő Volksbund szervezésnek, és az őslakosság mintegy 90 százaléka tagja lett annak. A többség a nemzetiségi lét velejárójának gondolta a tagsági viszonyt és nem volt aktív nem viselt semmilyen szerepet.

A háború végére a bánya teljesen leromlott, komoly felújításokat igényelt, ám a lakosság egy része ’45-ben kivándorolt, az itt maradtaknak pedig 65%-át kitelepítendőnek ítélték, többségüket azért, mert német anyanyelvűnek vallották magukat.

Az egyetlen ok, amiért az elűzött lakosságot félútról visszafordították, hogy az illetékesek úgy vélték a mangánbányára szükség lesz a jövőben is, az pedig nem működhet az őslakosság nélkül, ráadásul a környék többi bányájában is szükség volt munkaerőre.

Az 50-es években az országos politikai voluntarizmus, így a „szén és acél országgá” válás szándéka, más okokkal is, nagy igényt támasztott a mangánérc iránt. Három aknából termelték ki az ércet és megkezdték a felszíni termelést is. 1953-ban 899 fő volt a dolgozók létszáma.
1959. márciusában Úrkúton is megalakult a mezőgazdasági termelőszövetkezet. Létrejötte előtt és utána is sokáig, életképességét illetően, bizonytalanság kísérte, hiszen a helyi viszonyok, a mérhetetlenül köves talaj nem tudta ellátni a mezőgazdaság igényeit.

1968-ban a község gazdasági szerkezetét is bővítő új üzemet telepítettek a bánya számára feleslegessé vált épületekben. Csomagoló anyagot, főleg dobozokat készítettek és így egy időben mintegy 140 nőnek adtak munkát.

Mára mind a bánya, mind pedig a dobozgyár elveszítette jelentőségét. Előbbi maximum 90, utóbbi 50 embert foglalkoztat, így a 2100 fős falu nagy része már a környező településeken dolgozik, főleg Veszprémben, Herenden, valamint Ajkán.

 

Betelepítés és az üveghuták működése (1781–1824)


        Úrkút bakonyi település, a Kab-hegy északi oldalán, 400 méter magasan a Csinger patak völgyében fekszik. A mintegy 230 évvel ezelőtt keletkezett település, a kiterjedt erdőség - a fahasznosítási szándéknak és a hasznosítható kőzetnek köszönheti létrejöttét. A közeli Pillén üveghuta működött, Kislődnek vashámora és fűrészmalma volt.
        A nagyvázsonyi Zichy család nagyvázsonyi uradalomban a Kab-hegy erdősége és a környék ásványi anyaga is hordozta az üvegkészítés lehetőségét.

Üveghuta

az-uveghuta.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Urainak a gazdag faállomány célszerű hasznosítására volt szükségük, az üveggyártás már Bakony-szerte ismert volt, munkásokat is találhattak, a Kab-hegy északi oldalán, a régről elnevezett kút és szép völgye várta, hogy életre keljen. Megszülethetett az elhatározás, de a döntéshez vezető feltételeket és a döntés körülményeit nem ismerjük. A tény, hogy megszületett az üveghuta és vele együtt született meg a település is.
        A Zichy Károly által építtetett hutáról az első említés egy 1781 májusában kelt levélben történik. Létrehozója ifjú Gasteiger János Mihály, üveges család sarja volt, Pillén született, majd apja halála után, Németbányára került nagybátyjához, a mesterséget valószínűleg itt tanulta. Németbányáról 20 németajkú telepes érkezett, valamennyien megbízható „üvegbányászok”.
Hogy honnan származtak nem egyszerű kérdés.

Azt biztosan tudjuk, hogy az üvegkészítés tudományát a késői középkorban Németországból és Csehországból hozták a betelepült munkások, de hogy ezen országok mely vidékéről, erről is több feltételezés létezik.
Az irodalomban és a szájhagyományban gyakran esett szó Württemberg tartományról. Egy 1925-ös közigazgatási adatszolgáltatás is azt tartalmazza: „1796-ban a Zichyek üveggyárat létesítettek és a Feketeerdő vidékéről (ez is a württembergi tartomány része) telepítettek be németeket.” 1846-ból származó állítás szerint: „Úrkút Csehország német tartományaiból népesíttetett”. Egyelőre egyik állításra sincs bizonyítékunk, a bizonytalanság azért is érthető, mert az üveghuta építésének idejére a nagy betelepítési hullám már elcsitult, viszont a belső vándorlás még erős volt, különösen a hutások esetében, mivel a fa, ha elfogyott a hutások továbbálltak.
Az 1781. évi megtelepedést követően, alig 20 év multán a második hutát is létrehozták. Fennmaradt az 1797-ben kötött szerződésük, egyes pontjait felidézzük:

    Gasteiger engedélyt kapott 600 birka tartására és az erdőségekben való legeltetésre.
    A meglevő, korábbi szerződésben engedélyezett négy hamuzsírfőző kád mellé, újabb kettő felállítását engedték meg neki.
    Egy 230 holdas erdősáv irtására kapott jogot azzal, hogy az évente kivágott mennyiségnek csak a felét fordíthatja saját szükségletére.
    Az irtásföldeket a szerződés tartama alatt szabadon használhatja, annak lejáratakor azonban ellenszolgáltatás nélkül visszakerül az uraság tulajdonába.
    A birkák számára hodályt fából felépítheti, de a szerződés lejártával a többi épülettel együtt visszakerül az uraság tulajdonába.
    A fentiek fejében Gasteiger évi két részletben 1000 forintnyi összeg megfizetésére kötelezi magát. A szerződés 14 évre rendezte a feltételeket, megkezdődhetett az új huta építése.

 
A két hutában mindenféle öblösüveget és táblaüveget készítettek, a bakonyi hutákban elsőként Úrkúton csiszolt üveg is készült. Ennek egy-két igazán ékes darabja még létezik, és említést érdemel. Ipartörténeti értéknek számít az úrkúti templomnak készült két csillár, amely közül az egyik, bár sérülten, visszakerült a templom tulajdonába. Ezek az akkori üvegkészítés művészeti remekei voltak. Egy másik értékes darabja, ma a Zeneművészeti Egyetem birtokában van, ez egy kehely, melyet Zichy Géza adományozott mesterének Liszt Ferencnek.

Egy 1822-es bérjegyzék szerint 13-an kaptak fizetést a hutából, rajtuk kívül különféle mesteremberek, kőműves, szíjgyártó, bognár kaptak évi rendes konvenciót. Nem lehetett kevés azok száma, akik favágással foglalkoztak, a huta faigénye mellett gondoljunk csak a szerződésben foglalt 230 holdas erdősáv irtására. Ha feltételezzük, hogy a településen ebben az időben 70–100 körül lehetett a felnőtt férfi lakosság száma, megállapíthatjuk, itt mindenki találhatott magának munkát.
Az üveghuták telepítésének egyik fő ösztönzője volt a faállomány gazdaságos hasznosításának szándéka.


De ez egyben az erdők túlzó irtásával is járt, ezért az ellenkezés is egyre növekedett. A földesurak és intézőik egyre inkább azt gondolták, hogy a bérleti díj nagysága nincs arányban az erdők pusztításával, növekvő ellenszenvüknek az is oka lehetett, hogy a huták munkásai eléggé függetlenek voltak, amit az urak nem néztek jó szemmel. Mindezeket tetézte az üveg árának csökkenése. A következmény nem maradhatott el. 1824 tavaszán leállt az üveggyártás Úrkúton.


Élet az üveghuta megszűnése (1824) után

1824-ig tartott az üvegkészítés, ekkor a huták leálltak és a Zichy uradalom kontraktuális (szerződéses) viszonyt létesített az itt élő dolgos, de vagyontalan zsellérekkel. A családok 4–8 hold szántót és 2–6 hold rétet bérelhettek.
A terület mezőgazdasági művelése, a köves talaj és a viszonylag hidegebb klíma miatt mindig is kemény feladat elé állította a „völgymagányban” élő település lakóit.

Ezért, és a művelhető föld szűkös volta miatt jellemző maradt az erdőművelés, jelentős volt a mészégetés, szénégetés, a téglakészítés, sőt az 1860-as években visszatért az üveggyártás is.
        1883-ban kisvasút létesült, amely a Kab-hegyet Úrkúton keresztül az ajka-csingeri rakodóval kötötte össze, és így csatlakozhatott a Budapest-Szombathely vasútvonalhoz, ez sok évtizeden át maradt a fa, majd ércszállítás legfontosabb útja.
A huta megszűnésével megváltoztak az úrkútiak kapcsolatai földesurukkal. A huta átfogta az egész település életét, az uradalommal ez idő alatt csak az intéző közvetítésével volt kapcsolata a lakosságnak. A huta megszűnésével rákényszerültek, hogy új formájú, közvetlen kapcsolatok szülessenek, amellyel megélhetésüket biztosítani tudták.
Az itt élők vagyontalan, házas zsellérek voltak, akik az üvegkészítés és annak kiszolgálása végett jöttek Úrkútra, nem a földművelés lehetett az elsődleges céljuk, bár hutai munkájuk mellett műveltek földet és tartottak állatokat is, ennek feltételeit a hután keresztül intézték.
Más környékbeli településeken az urbáriumi szabályozás a jobbágytelkekkel együtt meghatározta az ott élők helyzetét, Úrkúton az új helyzet rendezését szinte az alapoktól kellett elkezdeni.

Ennek nyitott teret az uradalom és a település lakói között létrejött kontraktus, vagyis szerződéses viszony. Ez biztosította a földesúri uradalom számára a szükséges munkaerőt, a zsellérek számára a házhelyhez és egy konyhakertnyi kis földhöz jutás lehetőségét, és a haszonbérletet vagy napszámot.
Az új körülményeket tükrözi a ”Grund-Buch für die neu Regulierten Urkuter Contractualisten im Jahre 1824” (Telekkönyv, az újonnan regisztrált úrkúti szerződöttek 1824. évi listája).
Az 54 nevet felsoroló lista adatai szerint 276 hold szántó és 238 hold rét tartozott hozzájuk. A művelést haszonbérbe végezték, amiért fuvarral és különböző gyalogmunkával fizettek. Tehát létrejött egy új függőségi viszony, az uradalom lett a közvetlen munkaadó és a helyi társadalom meghatározója, a település pedig, sok hajdani üveges településsel ellentétben nem szűnt meg, fennmaradt és megteremtődött a fejlődés lehetősége is.
 
Úrkút szinte mindenben, de ebben főleg sajátos helyzetű volt, másokhoz viszonyítva 40–50 évvel később építették ki a korra jellemző gazdaság alapjait.
Fel kellett építeni a megfelelő gazdasági épületeket és megteremteni a termékek feldolgozásának feltételeit. Többnyire következtetésekre vagyunk utalva a művelendő földterület nagyságát illetően, ez kb. 500 hold szántó és rét, ez több táblára osztódik a domborzati és erdősültségi viszonyok miatt.
Ezeknek, a tábláknak különböző nevei voltak: (az úrkúti nyelvjárás szerint) „Püttpám”(Képtábla), „Birken Tafel” (Nyíres tábla) „Alt és Neu Irtasen (irtás). Termeltek rozst, búzát, kukoricát, árpát, zabot, hajdinát, mindenféle takarmánynövényt, burgonyát és burgundi répát. A haszonbérbe kapott földekért, házaikért, legelőkért robottal fizettek. Ezen túl voltak olyanok, akik napszámért dolgoztak.
A gazdaságban birkákat legeltettek, más a gazdaságban tartott állatról nincs adat, a lakosság természetesen hizlalt ilyeneket. Egy 1827-es népszámláláskor felvett adatok tartalmazzák az igásállatok számát.

Eszerint a lakosság birtokában van 42 db jármos ökör, 20 db három évesnél idősebb igásló, továbbá 13 db borjas vagy anyatehén, 20 db meddő tehén és 9 db tinó vagy üsző. Az akkor itt élő 51 család számára ez a vonóállomány nem mondható kevésnek.
A nagyvázsonyi határban így Úrkúton is a földművelés feltételei mostohák voltak, az uradalom törekedett a gazdaság lehetőségeinek szélesítésére, ezt a feldolgozó képesség kiépítése jelentette.Az 1820-as évekből pálinkaégetőről és pálinkafőzésről vannak adataink, ezek szerint időnként „ipari méretű” lehetett az árpából és répából főzött mennyiség. 1839-es adat 2,5-3 akó előállításáról tesz említést. Közben 1830-ban szeszgyár épül, a második világháború éveiben is működött, ma lakóház.
A jelentős mennyiségben meglevő agyagot téglagyártásra használták. Az uradalom igényeit elégítette ki a gyártott mennyiség. Sok tárgyi emlék utal a mészégetésre is. A gazdag faállomány feldolgozása is iparszerűvé vált, 1831-ben megépült a Kab-hegyi deszkametsző. Megkezdődött a gazdaság helyi központjának kiépítése. Megépült a magtár, ma ez is lakóépület, más gazdasági épületek és cselédlakások. Az úrkúti gazdaság olyan keret volt a maga idejében, amelyben a településen mindenki megtalálhatta megélhetőségének lehetőségét, ami azonban nagyon szegényes volt.

 
A lakosság számának alakulása

A kezdetekkor mintegy 80 fő élt a településen. A II. József által elrendelt népszámláláskor 1784–1787 között a következő adatokat regisztrálták: „Úrkút-üvegbánya, jogállása: prédium. Földesura gróf Zichy Géza. Házak száma: 16. Családok száma: 29. Jogi népesség: 125 fő, távollevő:3 fő, idegen:6 fő, a tényleges népesség: 128 fő. A férfiak száma: 69,(ebből 27 házas, 42 nőtlen), a nők száma: 56 fő. A férfiak közül, polgár: 1, polgár és paraszt örököse: 1, zsellér: 30, egyéb: 5, sarjadék(gyermek) 1-12 éves 23, 13-17 éves 9. A településen nemes és pap nem élt.”
A következő hiteles lakosságszám adatunk 1846-ból van, ez egy lélekösszeírás, a mi a veszprémi püspök egyházlátogatására készült, eszerint a településen 436 lakos él. A fellelt névjegyzékek összehasonlításából kiderül, hogy az első telepesek egyharmada mély gyökeret eresztett Úrkúton, közülük hét családnév ma is ismert, mai írásmóddal: Haas, Mayer, Pichler, Rankl, Rieger, Teiermajer, Véber.
A 19. század második felére végérvényesen eldőlt, hogy Úrkút fejlődése folyamatos, a megélhetés forrásai kiszélesedtek, ez hatással volt a népesedési viszonyokra.
1857-ben 430 a lakosok száma, ez 1900-ra 750 lesz, a gyarapodás a természetes szaporodásból származik, a századfordulóig eltelt időszakban 1335 gyermek született és 800 volt az elhalálozások száma.
 
A jobbágyfelszabadítás (1848) után


Gróf Zichy Ferraris Bódog 1851-ben eladta az uradalmat, benne az úrkúti gazdaságot, a vevők, báró Todesco Ede és Mór bécsi bankár testvérpár. A váltás, fejlődést hozott az uradalomba, Úrkúton korszerűsítették a szeszgyárat, létrehoztak egy üveggyárat. A deszkametszőt gőzgéppel szerelték fel.
A külvilággal való összeköttetés is változott, amikor 1870 elejére elkészült az Úrkút- Nagyvázsony között épített korszerű kövesút. 1880-as évek elejére elkészült a kisvasút a Kab-hegytől a csingeri rakodóig, amellyel kapcsolódni lehetett a Budapest- Szombathely közötti vasútvonalhoz.
A gazdasági fellendülés a fejlesztés, az építőanyagok termelésére is hatással volt, 1852-es adat szerint a téglagyárban 37050 db téglát égettek és 1500 db tetőcserepet készítettek.
A foglalkozások köre bővült, ezt a foglalkozást feltüntető anyakönyvi adatokból láthatjuk, jelen vannak: földműves, napszámos, kocsis, pásztor, üveges, kőműves, asztalos, ács, bognár, teknővájó, cipész, csizmadia, kocsmáros, és megjelenik egy új foglalkozási ág, amely később az itt élők legjellemzőbb kenyérkereseti formája lesz, a bányász.

1868-ban a közeli Felsőcsingerben megnyílt a szénbánya, egyre többen választották munkahelyül a bányát, a századfordulón már 84-en vannak, Veszprém megye bányamunkásainak 13%-a úrkúti.
A 19. század második felében még a mezőgazdaság jelentette a megélhetés fő forrását, a század végén az úrkútiak fele még ebből élt. Az építkezésekkel és az uradalmi ipar megerősődésével gazdagodtak a megélhetési források, a bányászat megjelenésével pedig már az uradalmon kívül is találtak kereseti lehetőséget.
Az üveggyártás 1863-ban újrakezdődött Úrkúton, a volt hutás települések közül ez sehol sem történt meg. Ez a huta a mai iskola helyén állt. Munkáját fizetett vezető irányította, munkások a régi üveges családok leszármazottaiból, külföldi toborzásokból kerültek ki. Az üveggyártás azonban akadozott, a szóda beszerzése drága volt, ezért a gyárat 1876-ban bezárták.
 
Az úrkúti mangánércbánya megnyitása


A huszadik század elején az uradalmat öröklés révén Lieben Ernő bécsi bankár birtokolta, aki 1913-ban felmondta a bérleti szerződést, ami érzékenyen érintett a település 107 családjából 64-et. Az uradalomhoz tartozó többi településen régen rendeződött a földmegváltás kérdése, az úrkútiaknak azonban ez nem sikerült, így kétségbeesett helyzetbe kerültek. A megoldást az uradalom eladása jelentette, ismét megjelent tulajdonosként a Zichy család, gróf Zichy Béla személyében, aki hajlandó volt 300 hold legelőt eladni az úrkútiaknak.
Oekomono György az új tulajdonos jószágigazgatója, a szeszgyár és gőzgépei számára szükséges tüzelőanyagot egy itt nyitandó szénbánya létesítésével akarta biztosítani.

A kutatások során kiderült, hogy a szén csekély, viszont a mangán annál nagyobb mennyiségben fordul elő, elindult a tervezőmunka a mangán dúsítására, szállítására, az áramellátás biztosítására, itt a hazai lehetőségek mellett mindenképpen számítottak a német érdekekre, a németek részvételére.
1922-ben létrehozták a részvénytársaságot, többek között a Deutsche Bank und Diskonto-Gesellschaft a Kohner és Fia Bankház, Zichy Béla földbirtokos a Magyar Általános Takarékpénztár és még mások részvételével. Megkezdődött a művelés, felépült az úgy nevezett nagyház, melyben irodák és lakások lettek.
 

1924-ben kigyulladtak Úrkúton az első villanylámpák, elkészült az orvosi rendelő, műhelycsarnokkal kibővített gépház, különféle raktárak, lakásokat építettek, megépült a mosóépület, a völgyzáró gát.
Mozgalmas település volt azokban az években Úrkút, az építkezéseken idegen cégek dolgoztak, volt idő mikor 600 fő is dolgozott a beruházásokon. A bánya működése gondokkal fűszerezett volt, így 1930. április 15-én leállították az üzemet, és csak négy év múlva indították újra.
 

Az átmeneti szüneteltetés ellenére Úrkút arculatát egyre inkább a bánya és a bányászat határozza meg. A csingeri szénbányákban továbbra is sok úrkúti kereste a kenyerét. A bányászsors tragédiákkal is fűszerezett, 1909. január 14-én az Ármin-aknában történt tűzben 6 úrkúti bányász vesztette életét.
1934-ben újra megnyitották a mangánbányát. A háború kitörésekor a bányát hadiüzemmé nyilvánították, a termelést növelték, új lelőhelyeket tártak fel. 1938–1943 között 1 690 806 pengő értékű beruházás valósult meg. Újabb 120 lakást és munkásszállót építettek. A bánya fejlődése az egész településre hatással volt. Az 1941-es, népszámlálási adat szerint a lakosság száma 1683 fő. A házak 2 kivétellel, mind cserép illetve palatetősek. 16 ház vízvezetékes, 195 házban villany világított. Ebben az időszakban Úrkúton 1176-an vallották magukat német nemzetiségűnek, 506 volt a magyarok száma. A bánya megmentette az itt élő németeket a kitelepítéstől, mivel a stratégiai fontosságú bányákban és üzemekben dolgozó német lakosság mentesült a kitelepítés alól.

falukep.jpg
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Úrkút a II. világháború után


A háború nagy pusztítást okozott mindenhol. A bányában és a tulajdonviszonyaiban is változás történt, szovjet tulajdonba került. A településen a megélhetés továbbra is kétlaki volt, mivel csupán a földből nem lehetett megélni, ezért a bányai keresettel egészítették ki jövedelmüket.
1947-es adat szerint 20 holdnál nagyobb gazdaság a faluban 2 volt, 5–20 hold közötti 34, 1–5 hold pedig 106 főnek volt. Művelési ágak szerinti megoszlás 1946/47-ben: 515 hold szántó, 230 hold legelő, 24 hold kert, 109 hold erdő. 1947-ben 40 fő volt az önálló földműves gazda, ezenkívül még 21-en dolgoztak a mező-és erdőgazdaságban.
 

A mezőgazdasági munka gépesítettsége nagyon alacsony, mindössze egy traktor volt a faluban, a bánya tulajdonában, ezen kívül 6 cséplőgép és 4 vetőgép képezte a gépparkot.
 
A mangánbányászat 1940-es évek terveinek folytatására, illetve átdolgozására és továbbfejlesztésére 1957-ben került sor. Még ebben az évben a bánya bekapcsolódott az ajkai iparvidék 35 kilóvoltos bányakör-hálózatába. A laboratóriumot úgy fejlesztik, hogy lehetővé váljon a napi teljes minták elemzése. 1958-ban tovább folyik Csárdahegyen az oxidos érckutatás. Ugyanakkor eladási nehézségek merülnek fel, mert a kohászatban kísérleteznek a mangánszegény nyersvas gyártással. Az I. és II. osztályú oxidos dúsított érc felhalmozódik. Kísérleti export szállítmányokat küldenek külföldre és így próbálnak az ércnek piacot szerezni. Megerősítették az ércelőkészítő mű meddőjének elhelyezésére használt iszapgátat.


        1959-ben a hazai vaskohászat áttért a mangánszegény nyersvas gyártására, ezért a megrendelt mennyiségeket nem vették át. Így a termelés egyharmadát exportra szállították. 15 ezer tonna I. osztályú oxidos dúsított ércet szállított az üzem külföldre - 43 %-os mangántartalommal, 0,22 %-os garantált foszfortartalom mellett, tonnánként 34,7 dollárért az NSZK-ba.

 
1959-ben megalakult a termelőszövetkezet. Úrkút tehát nagy fejlődésnek indult, ami persze nem volt mentes problémáktól, a víz, szennyvízvezeték ellátottság akkor és most is néhány helyen megoldatlan, de közben boltok és utak épültek. Természetesen itt is hatottak az országban jelenlévő bajok, áruellátás akadozása, a boltok és italboltok negatív színvonala. Állandó orvos került a faluba 1953-ban.
 

Az elkövetkező évtizedekben a bánya továbbra is meghatározó, de a mangán utáni kereslet hullámzó, és az 1990-es évek óta csak árnyéka hajdani önmagának. Ma 80–90 embernek nyújt kereseti lehetőséget, viszont a sok felépített és elhagyott iroda- raktár épület lehetőséget ad más tevékenységek telepítésére, így kerül Úrkútra az Unipack Dobozkészítő Papír és Műanyagfeldolgozó Szövetkezet, főleg női munkaerőt foglalkoztatott, de mindenkinek nem jutott hely ezekben az üzemekben, így sokan eljártak és eljárnak Ajka, Veszprém és Herend üzemeibe.


Napjainkra a keresőképes lakosság nagy része a falun kívül helyezkedett el, a háztáji földek művelése és az állattartás szinte teljesen megszűnt, a hagyományos falusi életmód megszűnt, a porták rendezettek pázsit, virág borítja őket. A hétvégét inkább pihenéssel, kirándulással töltik az emberek.
 

- Az összeállítás Rostási József: Úrkút története című munkája alapján készült.